bazsy7

A minap olvastam egy cikket arról, hogy a "szakadék" nagyszülő és unoka között nem is olyan nagy. Felmérésekkel bizonyították, hogy Nyugat-Európában a nagyszülők megpróbálnak az unokához igazodni, modernebbé válni, mivel így esetleg bepótolják azt, amit saját gyerekük nevelésekor elmulasztottak.

Az én nagyikám is próbál modern lenni. Mindig is nagyon jó volt a viszonyunk, nagyon sokat vigyázott rám és a húgomra kiskorunkban. Ő jött értünk az oviba, hozzá mentünk fel általános iskola után. Még kamaszkoromban sem távolodtunk egy egymástól, pedig ebben a korban egy tininek inkább a barátok fontosak. Emlékszem, hányszor fedezett anyuék előtt, amikor a barátomhoz mentem, vagy bulizni akartam, de a szüleim nem engedtek el. Pedig anyu és főleg a keresztanyám szerint velük nem volt ilyen: haza kellett érni a diszkóból elég korán, sőt értük ment, ha nem voltak otthon időben...

Ami viszont nálunk fordítva történt, mint egy átlagos nagymama-unoka kapcsolatban az a sütisütés. Mama nem tudott soha süteményeket készíteni, ő nem is szereti őket, kicsit sem édesszájú. 16 éves korom körül merült fel a téma, hogy neki miért is nem megy a dolog. Éppen akkoriban kaptam rá a gyümölcstorta-készítésre, nekem már elég jól ment, így megtanítottam őt is piskótát sütni. Azóta rendszeresen csinál 13 kanalas sütit, hókiflit, és a specialitását: almáspitét. Mindig telefonál, hogy mikor megyünk át, mert kész a süti. De az tuti, hogy még a fél lakást/hűtőt felpakolja nekünk, nehogy szegény gyerekek éhezzenek, hiába mondjuk neki, hogy van otthon minden. A rántott húsa pedig egyszerűen felülmúlhatatlen.

Hozzá kiskorom óta bármikor fordulhattam, mindegy mi bajom volt. Szerintem ilyen a tökéletes nagymama. Imádom.