Kb. 2 hete voltunk a párommal egy ilyen biomágneses/rezonanciás micsodán hála a kuponoknak/bónuszoknak. Egy ilyen kezelés alapvetően nem olcsó (6000Ft), de így, kedvezménnyel nem volt vészes.
A hely kint volt Kaszásdűlőn, nem volt nehéz megtalálni. Persze előre időpontot kellett foglalni, jeleztük, hogy ketten mennénk, lehet-e együtt, mondták, persze. Nem lehetett, mert valamit elnéztek az időpontokkal, csak egymás után mehettünk, de nem volt akkora baj. Én kezdtem a kezelést: rá kellett tennem a kezem valami elektromos dobozra, hogy "felmérje az üres állapotomat" (előtte 2 órával nem lehetett rágyújtani). Erre szépen rá is készültem, drága kollégákkal elszívtam ünnepélyesen az utolsó szál cigimet, párom lement az edzőterembe, hogy véletlenül se essen kísértésbe. Felmérés után a néni elkért 1 szál cigit, felírta a paramétereit, majd leküldött, hogy szívjak el egy szálat. Csodás volt, nem is akartam már rágyújtani, nem is esett jól, mindegy. Vissza fel, rámkötött egy csomó kábelt és miegyebet, majd elkezdte felerősíteni a "pozitív hullámaimat". Az egyetlen dolog, amit éreztem, az a fejfájásom felerősödése volt. Közben jött az agymosás, meg a javasolt kezelések sorozata, tisztító kúrák, stb. Még nem is lett volna baj, ha nem ilyen brainwash-szerűen adta volna elő a dolgot.
Az első pár nap nagyon nehéz volt, mindketten nagyon ingerlékenyek voltunk, de aztán egyre könnyebb lett. Az a probléma, hogy nem igazán ez a bioizé segített, hanem inkább arről van szó, hogy megy a verseny kettőnk közt, ki fogja előbb feladni. Egyes kollégák fogadást kötöttek, hogy tuti nem bírom 2 hétnél tovább. Ez ma letelt. :P én nyertem! Szerencsére nagyon sokan támogatnak és mondják, hogy mennyire büszkék rám. Ez is sokat segített. Azt azért be kell vallanom, hogy kicsit csaltunk, ugyanis mindkettőnknek van elektromos cigije és otthon azt szívjuk. Nekem az egyetlen problémám csak annyi, hogy a munkahelyemen nincs miért lemenni az udvarra levegőzni, és csak akkor veszem észre, hogy fel kéne állni, amikor már megfájdult a fejem. De ha bent van a láncdohányos "kv-cigi" kolléga, akkor ezzel sincs gond, mindig rángat magával, és szerencsére cseppet sem zavar, ha körülöttem dohányoznak.
Már csak két nagy próba van hátra: a bulizás és a nyaralás. Remélem ezeket is sikerül átvészelni és végleg lerakni a cigit.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.